Szilvásvárad
Szilvásvárad története
Szilvásvárad igen régi település. A Bükk-hegység
e szakasza már ősidők óta lakott terület volt.
A Istállóskői-barlangban folyt ásatások 35-40000
éves leleteket hoztak napvilágra. A vaskor-szakban jelennek meg
a község területén a jazzig, szkíta törzsek, utánuk az avarok, akik
leigázták az itt élő szláv népeket. Életükről feltárt sírok és ma
is látható földmaradványok tanúskodnak. Szkíta sírt egy útépítés
alkalmával fedeztek fel. A leletek (arany hajcsat, 24db gyöngyszem
és egy bronz karperec) megmentése Papp László, Kengyel Zoltán és
Gál Gyula nevéhez fuzodik. A szlávok gyűrű alakú sáncaik mögött
éltek. Ilyen például a falu határában lévő Töröksánc, ahol ágyúgolyókat,
edényeket és fegyvermaradványokat találtak. Szláv gyűrűvárra épült
Gerennavár, Éleskovár, melyek romjai még ma is láthatók.
Honfoglalásunk után az Ug nemzettséghez tartozó
népcsoportok népesítették be a területet vadászat céljából Uppony,
Dédes, Szilvásvárad között. Lassanként a szilvási kunpalócok nyaka
is betört a keresztvíz alá, de még István király idején is föllobogtak
az ősmagyar vallás áldozati tüzei. Feltételezhető, hogy a XII. században
a terület a Miskóc nemzetségbe tartozó Borsok birtoka volt egészen
1332-ig, mikor is Károly Róbert a Széchyeknek adományozta. Ez időtájt
találkozunk a község nevének leírásával az egri egyházmegye pápai
tizedlajstromában, mint földesúri jobbágyfalu, Warad "Warada"
Wárad formában. Nevét a szláv földvárakról kapta.
1365-ben I. Lajos kezébe kerül Éleskovár, Gerennavár
és így Wárad is, így lakossága királyi várnép lett. 1373-ban a falu
neve már Zylvaswarad. 1438-ban a király a Palóczyaknak adományozta
a birtokot, így a falu ismét jobbágyfalu lett. A Palócziak magvaszakadtával
a Perényiekhez kerül a birtok, akik az "akié a föld, azé a
vallás" elvén reformátussá térítették a település lakóit.
1666-ban az uradalom Keglevich Miklós gróf tulajdonába
került. A Keglevich család 1894-ig volt birtokosa a területnek.
Ez idő alatt jelentek meg községünkben az első manufaktúrák. A szilvásváradi
keménycserépgyár, téglagyár, s üveghuták, vashámorok, hamuzsírfőzők
is üzemeltek a Szalajka-völgyben. A Keglevichek birtoklása idején
épült a klasszicista stílusú új Református Kerektemplom, az új grófi
kastély, számos uradalmi épület, iskola és a református temeto.
A Keglevichek után Erdody Rudolf lett a település
birtokosa, majd 1900-ban a cseh lovag Wessely vásárolta meg a területet,
mely ekkor a Szilvás nevet viselte. Ipari létesítményeket hozott
létre. Bélapátfalván cementgyárat, 1912-ben Szilváson kobányát sodronypályával,
iparvasutat és mészüzemet létesített. Az iparvasutat 1908-ban, ahol
keskeny nyomtávú kis gozmozdony járt, s hordta a mészkövet a Szalajka-völgyi
sodronypálya végállomásáról a mészüzembe.
1906-ban a magyar királyi belügyminiszter a falu
nevét a mai formájára, Szilvásváradra módosította. 1914-től az új
tulajdonos Pallavicini Alfonz Károly őrgróf lett. Ő építtette a
katolikus kápolnát 1924-ben és területet adományozott a katolikus
temető létrehozásához. Ez időtájt a túristáknak nem volt könnyű
dolguk, ha a Szalajka-völgy be-barangolását tűzték ki célul, ugyanis
a terület kerítéssel volt körülvéve, s csak külön, nehezen beszerezhető
engedéllyel lehetett látogatni.
1948-ban a grófi birtokot államosították, a manufaktúrák
megszűntek. Szilvásvárad 1950-ben Borsod megye sajószentpéteri járásától
a megyehatárok rendezése folytán Heves megye egri járásához csatolódott.
A lipicai ménest 1952-ben telepítették a Szilvásvárad fölötti Csipkéskútra.
1966-tól az iparvasút kirándulóvonatként működik. 1971-74-ben megépült
a szalajka-völgyi erdei múzeum. 1976-ban felépült a Szalajka-völgy
bejáratánál a Lovasstadion, amit a Fedett lovarda követett 1980-ban
lehetőséget teremtve a minden évben megrendezett lovasversenyeknek.
1983-ban megnyitotta kapuit az Orbán-ház. 1984-ben Szilvásvárad
házigazdája volt a fogathajtó világbajnokságnak, 1999-ben a III.
Nemzeti Lovas Fesztiválnak és 2000-ben a II. Lovas Világtalálkozónak.
(Gál Gyula Szilvásvárad története című kéziratából)
Ajánlott linkek szilvásváradról
Szilvásvárad.lap.hu
Szalajkavölgy.lap.hu
Szilvásvárad.hu
Légifotók
Szilváváradról
Szilvásvárad
a Wikipédiában
|